2010. november 21.

Megidéztük a harmincas éveket

Ebben az évtizedben emberek megőrültek következő dolgokért: Jazzklubok, néma-, majd hangosfilmek, gramofon, charleston, rádió,rojtos ruhák,Chanel No. 5.  A nők rövid hajakat és szoknyákat vágattak, illegális szeszbárokba jártak és illetlenül viselkedtek. Hangosan káromkodtak és blues, sztepp valamint charleston táncokra illegették magukat. A szoknyákat addig elképzelhetetlenül rövidre szabták és egyre bátrabban mutogatták térdüket.A tömegtermelés valamint az olcsó szintetikus anyagok mindenki számára elérhetővé tették a gyönyörű ruhákat és cipőket. A láb került a divat érdeklődésének középpontjába. A cipődivatot befolyásolták a különböző táncőrületek. A charlestonhoz például megerősített, lapos sarkú, zárt orrú lábbelire volt szükség. A legtöbben egypántos, hegyes orrú, magas sarkú cipőt hordtak, amit kicsi, rejtett kapoccsal kellett felvenni. Divatba jött a keresztpánt és a t-pánt.
Coco Channel eleganciája szintén ebből a korszakból származik, bár hatása csak jóval később volt érezhető a divatban. Hódított, hogy a nők ne engedjék láttatni a csípőjüket, erre jó megoldás volt a bő szabásvonal. Megjelentek a rojtos szoknyák, blúzok. Frizurában divatba jött az apródfrizura.A 20-as években divatszínek közé tartozott a zöld, a sárga, a kék, a bíbor. Ekkor jelentek meg a bizsuk és tollas fejdíszek, amiket utcán, hétköznapokon is viseltek.
Aki vissza szeretne menni az időben, tekintse meg a Coco Chanel valamint a Chicago c. mozikat, esetleg a mi fotóinkat:



















Adri


















Aletta

 

















Dóri



















Enikő



















Niki



















Süci

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fantasztikus fotók!!!:) Sikeresen visszamentünk az időben!